2013/05/02

Érvek amellett, hogy vége legyen a PG-nek, és visszatérjen a Ruthless Agression Era

Mint azt sokan tudjátok, a WWE történelmében bekövetkezett egy negatív változás 2008-ban, amit PG Era-nak nevezünk. Ez annyit takar magban, hogy az addig bevált meccsek és pankrátorok helyett megmaradt néhány régi (pl: John Cena, Randy Orton, Big Show), és néha jött egy két új (pl: Alberto Del Rio, Sheamus, CM Punk). Az hogy sok fiatal, lelkes és tehetséges pankrátor (csak) live event-eken szerepel, és egyszer kétszer megjelennek Raw-n vagy SmackDown-on hogy 2 perc alatt szét verjék őket, az viszont szinte felháborító. Megértem, hogy nem mindenki viszi olyan sokra, mint pl: Hulk Hogan vagy Stone Cold Steve Austin, de Cena helyett azért kaphatna "már" WWE övet akár Wade Barrett is.

Hátrányok

Az egyik nagy hátránya a PG-nek (ha már előnye szinte semmi), hogy csak néhány sztár szerepel állandóan, a többire meg tesznek magasról. John Cena is most megnyerte a WWE övet 11-edik alkalommal, amivel annyi a gond, hogy teljesen fölösleges volt neki (emlékezzetek vissza, hogy tavaly a Money In The Bank-et is megnyerte, aztán el is bukta azt az 1000. Raw-n, holott Kane jobban megérdemelte volna, mert ő mindösszesen 1-szeres WWE bajnok, vagy Y2J is, mivel a Money In The Bank meccstípus az ő ötlete volt, és még egyszer sem nyerte el a táskát, sőt még ő is csak egyszer volt WWE bajnok, meg azért Miz-nek is segített volna, mert eléggé lenézik a vezetőségnél). A másik nagy hátrány, hogy sok tehetséges fiatal amiatt nem tud kibontakozni, hogy állandóan a nagy neveket mutatják, ami azért elég unalmas (és itt fő hibásnak McMahon-t tartom, mivel ő az egész PG kiötlője, mivel szerinte az a tuti, ha a gyereknek csináljanak műsort. Megmondom, nagyot tévedett, bár most HHH kezdi egy kicsit visszahozni a színvonalat, és hátha Cena és Punk távolléte elősegíti néhány fiatalnak a kiugrási lehetőséget, pl: a Shield-nek, Ryback-nek vagy Big E. Langston-nak). Most, hogy talán visszatér a Ruthless Agression Era, talán a dívák is megkapják a várva várt lehetőséget, hogy nagy szerepet kapjanak (ami, azért lássuk be, a férfirajongóknak nagyon kedvez, mert elég sok díva nem csak a tehetségével hívja fel magára a figyelmet).

Rövid összehasonlítás

A Ruthless Agresssion Era-ban sokszor volt az, hogy mid-carderek küzdöttek a legnagyobb PPV-ken is. Most meg mindig ugyanazt látjuk. Ez az egyik ok, hogy unalmasak a meccsek. A másik pedig az, hogy nem változatosak a meccstípusok, ami talán akkortól jelenthet igazán nagy gondot, mikor 2010 feburárában megszűnt az ECW. Rengeteg Extreme Rules, Falls Count Anywhere és még sorolhatnám az érdekesebbnél érdekesebb meccstípusokat, nem beszélve a tehetségesebbnél tehetségesebb pankrátorokról, mint pl: Rob Van Dam, Shelton Benjamin, Tommy Dreamer és a sor még hosszan folytatható. A változások mostanában indultak el, mint pl: a Shield győzelmi sorozata, Dolph Ziggler címbirtoklása, és reméljük hamarosan több díva meccset is láthatunk.

Remélem tetszett a cikk, írjátok le a véleményeteket kommentbe. A cikkötletet egyébként Jeff Hardy szerkesztőpartnerem cikke, a "Lehet hogy vége  PG-nek?" című cikk adta.  



A Ruthless Agression Era és az ECW egyik legkarizmatikusabb személye, Rob Van Dam


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése